Átalakulás tudományosan
Ember (életmód) kísérlet új rendszer szerint
Végre! Sok év után találtam egy olyan módszert,ami tudományosan megalapozott és választ ad sok kérdésemre..Korábbi írásaimban olvashattok arról, hogy 30 kilót adtam le az Atkins-diéta segítségével. A sokáig csak húsból és zsírból álló diétám ugyan meghozta a kellő hatást, de az egyoldalú táplálkozás következményeként számos betegség kapott el..Aztán viszonylag normálisan táplálkoztam évekig. Változás akkor következett be, mikor terveztük a gyermekvállalást, felelős emberként már előtte leszoktam a cigiről, akkor felugrott egy tizes, a terhesség során meg 15, szóval már megint majdnem a kiinduló súlyomnál voltam.
Anyaként valami megváltozott bennem, nem ment a visszaalakulás…nem bírtam egyszerűen belevágni még egy Atkinsbe.. Kezdetben nem is lehetett semmi drasztikus váltást eszközölni, hiszen szoptattam a gyermekemet, kellett a kraft, meg lecsúszott napi négy liter víz, valahogy levizesedtem, szétterültem, bár végig a terhesség alatt és után is tornáztam, mindössze az első 8 hetet hagytam ki.
Aztán amikor már evett mindent a kis maszat, a maradék kiflicsücskök az én bendőmben landoltak, bár kicsit visszafogtam magam és nagyon kemény sportokat űztem (végigtoltam az insanity-t, boxoltam, stb) ez csak rész-sikereket hozott, a nagy áttörést nem.
ÁM MOST valami olyasmit találtam amiben újból tudok hinni. Metabolic typingnak hívják, azaz minden embert be lehet tipizálni a metabolizmusa alapján. Hát persze! Ezért van az, hogy az egyik a hasára hízik, a másik a mellére:) a jótanácsok és elméletek sora ismerősöktől-ismeretlenektől végtelen, mit egyél, mikor egyél. Ami az egyiknél bevált, az nálam nem, csak annyit tudtam, hogy a szénhidráttól hízok.
Több hét kutatómunka után (még phd disszertációkat is olvastam, ennyire tudományos:) összeállítottam magamnak egy anyagot és betipizáltam magam. A tipizálás az idegrendszer, az anyagcsere, a hormonok és vércsoport alapján megy. Ezek szerint –mily meglepő- fehérjetípus vagyok, húst ehetek hússal, és agyalapi mirigy a domináns hormontermelőm, ezért tilos a tejtermék, koffein, cukor, fehérliszt, ami ezt stimulálja. Vércsoport szerint 0-s vagyok, szigorúan tilos a búza! Még jó, hogy a HenKakekszek zablisztből vannak!
Ennek fényében visszatekintve látok dolgokat, miszerint életem első éveiben kaptam tejet, de folyton rosszul voltam tőle, sőt néha epét hánytam. Aztán 25 évig egyáltalán nem ettem tejterméket, később bevettem az étrendbe a joghurtot, túrót, tejfölt, aztán egyre több tejet használtam. Tej mindig van otthon a gyerek miatt és jó fehérjeforrás a tejtermék. Csak nem nekem ezek szerint!
Néhány hete refluxot öndiagnosztizáltam magamnál, ezért két hétre teljesen elhagytam a kávét (nagy kávérajongó vagyok) és hopp! több centi leugrott rólam. Merthogy én így mérem magam. Azt hittem, hogy azért, mert minden nap tolom Shaun-T mester 25 perces kardió-intervall tornáit. Nyilván az is közre játszik, hogy nem chipset zabálva nézem a Marie Cruz-t…Mégsem vagyok egy izmos állat, az én típusomra nem is jellemző..
Szóval jelentem, tegnap óta új rendszer szerint élek!:) Kíváncsian várom a változást!